A Zsoltárok könyve 144 • Revideált Új Fordítás (RÚF 2014) • Biblia (bible.kgyt.eu)

A Zsoltárok könyve

144. zsoltár

Dávidé. Áldott az Úr, az én kősziklám, aki harcolni tanítja kezemet, hadakozni ujjaimat.

Jótevőm és erősségem, váram és megmentőm ő, pajzsom, akihez menekülhetek, aki népeket vet alám.

Ó, Uram, micsoda az ember, hogy törődsz vele, az emberfia, hogy gondolsz rá?

Az ember a lehelethez hasonló, napjai a tűnő árnyékhoz.

Hajlítsd le az eget, Uram, és szállj le, érintsd meg a hegyeket, hogy füstölögjenek!

Villogtasd villámaidat, szórjad azokat, lődd ki nyilaidat, röpítsd szét őket!

Nyújtsd le kezedet a magasból, szabadíts meg, ments ki engem a nagy vizekből, az idegenek hatalmából,

akiknek szája hiábavalóságot beszél, jobb kezük csak álnokságot művel!

Új éneket éneklek neked, Istenem, tízhúrú lanton zengedezek neked.

Te adsz győzelmet a királyoknak; szolgádat, Dávidot is megszabadítottad a gyilkos fegyvertől.

Szabadíts meg, ments ki engem az idegenek hatalmából, akiknek szája hiábavalóságot beszél, jobb kezük csak álnokságot művel!

Fiaink legyenek olyanok ifjúkorukban, mint a nagyra nőtt palánták, leányaink pedig, mint a faragott oszlopok, amilyenek a palotákban vannak.

Színültig telt raktáraink ontsanak mindenféle jót, juhaink a legelőkön szaporodjanak ezer-, sőt tízezerannyira!

Marháink legyenek kövérek, ne érje őket baj, ne vetéljenek el! Ne legyen jajveszékelés a tereken!

Boldog nép az, amelynek így megy a sora. Boldog nép az, amelynek az Úr az Istene!