chapter 7
Fiam, őrizd meg szavaimat, és zárd magadba parancsaimat!
Tartsd meg parancsaimat, hogy élj, tanításomat őrizd, mint a szemed fényét!
Kösd ujjaidra, írd föl szíved táblájára!
Mondd a bölcsességnek, hogy a nővéred, és az értelmet nevezd jó ismerősödnek,
hogy megőrizzen a más feleségétől és a hízelgő szavú idegen nőtől.
Mert házamnak az ablakán, a rácson át kinéztem,
és láttam a tapasztalatlanok között, észrevettem a fiúk között egy esztelen ifjút.
Az utcán járkált, egy utcasarkon, és megindult a ház felé,
esti alkonyatkor, a sötét éjszaka közepén.
Egyszer csak egy asszony termett előtte, parázna nőnek öltözve, csalfa szívvel.
Fecseg az ilyen és féktelen, lábai nem nyughatnak otthon,
hol az utcán, hol a tereken van, és minden sarkon leselkedik.
A nő megragadta, megcsókolta, és szemtelen képpel így szólt hozzá:
Békeáldozatot kellett bemutatnom, ma teljesítettem fogadalmaimat,
azért jöttem ki eléd, hogy megkeresselek téged, és rád találtam!
Terítőket terítettem fekhelyemre, egyiptomi színes szőtteseket;
illatossá tettem heverőmet mirhával, aloéval és fahéjjal.
Jöjj, ittasodjunk meg a gyönyörtől reggelig, élvezzük a szerelmet!
Mert nincs itthon a férjem, messze útra ment,
a pénzes zacskót is magával vitte, csak holdtöltekor érkezik haza.
Sok beszéddel rá is vette, hízelgő szóval elcsábította.
Az meg követte őt oktalanul, ahogy a marha megy a vágóhídra, mint egy bilincsbe béklyózott bolond.
De végül nyíl hasít a májába. Úgy jár, mint a kelepcébe siető madár, amely nem tudja, hogy az az életébe kerül.
Azért, fiaim, hallgassatok rám, és figyeljetek szavaimra!
Az ilyen nő útjára ne vezessen szíved, ne tévedj rá ösvényeire!
Mert sok embert ejtett el halálra sebezve; életerős volt mind, akiket meggyilkolt.
Háza a holtak hazájába vezet, levisz a halál kamráiba.
English
español
magyar