13. fejezet
Ha Efraim megszólalt, mindenki rettegett, naggyá lett Izráelben. De bűnbe esett Baallal, ezért meg kell halnia.
Most is tovább vétkeznek, istenszobrot csináltak maguknak, ezüstbálványokat a maguk esze szerint: mindez mesterember készítménye csupán. Azt mondják: Ezeknek áldozzatok! Emberek borjúkat csókolgatnak!
Azért olyanok lesznek, mint a reggeli felhő és mint a korán tűnő harmat, mint a szérűről elsodort pelyva és mint a kémény füstje.
De én, az Úr vagyok a te Istened Egyiptom óta. Nem ismerhetsz rajtam kívül Istent, nincs más szabadító, csak én.
Én gondoskodtam rólad a pusztában, a kiszikkadt földön.
De amikor eleget legeltek, jóllaktak és fölfuvalkodtak, ezért elfeledtek engem.
Úgy bánok hát velük, mint az oroszlán, párducként lesek rájuk az úton.
Rájuk támadok, mint a kölykét vesztett anyamedve, és föltépem a mellkasukat. Felfalom őket, mint a nőstény oroszlán, vadállatok szaggatják szét őket.
Az vitt romlásba téged, Izráel, hogy ellenem, segítőd ellen lázadtál.
Hol van a királyod? Szabadítsa meg városaidat! Hol vannak a bíráid? Hiszen te mondtad: Adj nekem királyt és vezéreket!
Adok én neked királyt, de csak haragomban, el is fogom venni felindulásomban.
Össze vannak gyűjtve Efraim bűnei, el vannak téve a vétkei.
Szülési fájdalmak jönnek, de a gyermek nem tudja a dolgát; nem bújik ki időben az anyaméhből.
Kiváltom őket a holtak hazájából, megváltom őket a haláltól. Hol van a tövised, halál? Hol a fullánkod, holtak hazája? Nincs bennem megbánás!
Bár kitűnik szépségével testvérei közül, eljön majd a keleti szél, az Úr szele, mely a puszta felől támad, kiszárítja kútját, elapasztja forrását, megfosztja kincseitől, minden értékétől.
English
español
magyar