chapter 23
1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 23 24 25 26 27 28 29 30 31 32 33 34 35 36 37 38 39 40 41 42
Ekkor megszólalt Jób, és ezt mondta:
Most is csak lázongás, ha panaszkodom, kezemmel kell elfojtanom sóhajtásomat.
Bár tudnám, hogy hol találom Istent! Elmennék a trónusáig,
eléje terjeszteném ügyemet, tele lenne szám szemrehányással,
hogy megtudjam, milyen szavakkal válaszol, és hogy megértsem, mit is mond nekem:
teljes erővel perel-e majd velem, vagy meghallgat figyelmesen?
Becsületes emberként vitatkoznék vele, és végleg fölmentene engem a bírám.
De ha kelet felé megyek, nincsen ott, ha nyugat felé, nem veszem észre.
Ha északon működik, nem látom, ha délre fordul, ott sem láthatom.
De ő tudja, milyen úton járok: ha megvizsgál, kiderül, hogy arany vagyok.
Szorosan járok a nyomában, az ő útján maradok, nem térek le róla.
Ajkának parancsából nem engedek, keblembe zártam szája mondásait.
De ő hajthatatlan – ki is téríthetné el a szándékától? Véghezviszi, amit lelke kíván.
Bizony, beteljesíti, amit kiszabott rám. Ilyesfélét gyakran szokott tenni.
Ezért rémület fog el színe előtt, ha csak rágondolok is, megrettenek tőle.
Mert Isten csüggesztette el a szívemet, a Mindenható rémített meg engem.
Mert nem a sötétség miatt kell elnémulnom, nem az arcomat borító sűrű homály miatt.
1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 23 24 25 26 27 28 29 30 31 32 33 34 35 36 37 38 39 40 41 42
English
español
magyar