chapter 3
Elkezdjük-e ismét ajánlani önmagunkat? Vagy szükségünk van-e, mint némelyeknek, hozzátok szóló vagy tőletek kapott ajánlólevelekre?
A mi levelünk ti vagytok, amely be van írva szívünkbe, amelyet ismer és olvas minden ember.
Mert nyilvánvaló, hogy ti Krisztusnak a mi szolgálatunk által szerzett levele vagytok, amely nem tintával, hanem az élő Isten Lelkével van felírva, és nem kőtáblára, hanem a szívek hústábláira.
Ilyen bizodalmunk pedig Krisztus által van Isten iránt.
Nem mintha önmagunktól, mintegy a magunk erejéből volnánk alkalmasak arra, hogy bármit is megítéljünk; ellenkezőleg, a mi alkalmasságunk Istentől van.
Ő tett alkalmassá minket arra, hogy az új szövetség szolgái legyünk, nem a betűé, hanem a Léleké, mert a betű megöl, a Lélek pedig megelevenít.
Ha pedig a halálnak betűkkel kőbe vésett szolgálata dicsőséges volt, úgyhogy nem tudtak Izráel fiai Mózes arcára nézni arcának múló dicsősége miatt,
hogyne volna még dicsőségesebb a Lélek szolgálata?
Mert ha a kárhoztatás szolgálata dicsőséges, mennyivel dicsőségesebb az igazság szolgálata!
Sőt ami ott dicsőséges volt, már nem is dicsőséges az azt felülmúló dicsőség miatt.
Ha ugyanis a mulandó dicsőséges, mennyivel inkább dicsőséges a maradandó.
Mivel tehát ilyen reménységünk van, teljes nyíltsággal szólunk,
és nem úgy, mint Mózes, aki leplet tett az arcára, hogy ne lássák Izráel fiai a mulandó dicsőség végét.
De az ő gondolkozásuk eltompult, mert az Ószövetség felolvasásakor ugyanaz a lepel mind a mai napig felfedetlenül megmaradt, mivel az csak Krisztusban tűnik el.
Sőt mindmáig, valahányszor Mózest olvassák, lepel van a szívükön.
De ha majd megtérnek az Úrhoz, elvétetik a lepel.
Az Úr pedig a Lélek, és ahol az Úr Lelke, ott a szabadság.
Mi pedig, miközben fedetlen arccal, mint egy tükörben szemléljük az Úr dicsőségét mindnyájan, ugyanarra a képre formálódunk át az Úr Lelke által dicsőségről dicsőségre.
English
español
magyar