2. fejezet
Az ÚR pedig egy nagy halat rendelt, hogy lenyelje Jónást. Jónás pedig három nap és három éjjel volt a hal gyomrában.
És Jónás imádkozott az ÚRhoz, az ő Istenéhez a hal gyomrából.
Azt mondta:
Nyomorúságomban az ÚRhoz kiáltottam,
és ő meghallgatott engem.
A Seol torkából kiáltoztam,
és te meghallottad szavamat.
Mert mélységbe vetettél engem,
a tenger közepébe;
körülfogott a víz, habjaid és hullámaid
mind átcsaptak rajtam!
Azt gondoltam: Elvetettél a szemed elől.
Bárcsak láthatnám még szentséged templomát!
Torkomig értek a vizek,
a mélység árja vett körül engem,
hínár szövődött a fejemre.
Lesüllyedtem a hegyek alapjáig,
örökre bezáródtak mögöttem a föld zárjai.
De te kiemelted életemet a mélységből,
URam, Istenem!
Amikor elcsüggedt a lelkem,
az ÚRra emlékeztem,
és könyörgésem eljutott hozzád,
szentséged templomába.
Akik a hiábavaló bálványokra ügyelnek,
elhagyják azt, aki kegyelmes hozzájuk.
De én hálaadó énekkel áldozom neked,
megadom, amit megfogadtam.
Az ÚRé a szabadítás!
Erre az ÚR parancsolt a halnak, és az kivetette Jónást a szárazra.
English
español
magyar