1. fejezet
Miután régen sokszor és sokféleképpen szólt Isten az atyákhoz a próféták által,
ezekben a végső időkben a Fiú által szólt hozzánk, akit mindennek örökösévé tett, aki által a világot teremtette.
Ő Isten dicsőségének kisugárzása és lényének képmása, aki hatalmas szavával hordozza a mindenséget, aki miután minket bűneinktől megtisztított, a mennyei Felség jobbjára ült.
Annyival feljebb való az angyaloknál, amennyivel különb nevet örökölt náluk.
Mert az angyalok közül kinek mondta valaha Isten: „Fiam vagy te, ma nemzettelek téged”, majd pedig: „Atyja leszek, és ő az én Fiam lesz”?
Amikor pedig bevezeti az elsőszülöttet a világba, ismét így szól: „Imádja őt Isten minden angyala!”
És az angyalokról ezt mondja ugyan: „Angyalait szelekké teszi, és szolgáit tűz lángjává”,
de a Fiúról így szól: „A te trónusod örökké megáll, ó, Isten, és királyi pálcád az igazság pálcája.
Szereted az igazságot, és gyűlölöd a gonoszságot: ezért kent fel téged Isten, a te Istened öröm olajával társaid fölé.”
„Te vetettél, Uram, alapot a földnek kezdetben; és a te kezed alkotása az ég.
Azok elpusztulnak, de te megmaradsz, és azok mind elavulnak, mint a ruha,
és összegöngyölíted őket, mint egy palástot, és mint a ruha, elváltoznak; te pedig ugyanaz maradsz, és esztendeid nem fogynak el soha.”
Az angyalok közül kinek mondta valaha: „Ülj az én jobbomra, amíg ellenségeidet lábad zsámolyává teszem”?
Vajon ezek nem mind szolgáló lelkek? Azokért küldettek szolgálatra, akik örökölni fogják az üdvösséget.
English
español
magyar