2. fejezet
A Sárón nárcisza vagyok én, a völgyek lilioma.
Mint liliom a tövisek közt, olyan kedvesem a lányok közt.
Mint almafa az erdő fái közt, olyan szerelmesem a legények közt. Árnyékában vágyom ülni, gyümölcse édes ínyemnek.
Elvitt engem a borozóhelyre, melynek jelvénye a szerelem.
Erősítsetek aszú szőlővel, üdítsetek fel almával, mert a szerelem betege vagyok!
Bal karja a fejem alatt, jobbjával átölel engem.
Kérve kérlek titeket, Jeruzsálem lányai, a gazellákra és a mező szarvasaira: Ne keltsétek, ne ébresszétek föl a szerelmet, amíg nem akarja!
Szerelmesem hangját hallom! Jön már, ugrálva a hegyeken, szökdelve a halmokon.
Mert olyan szerelmesem, mint a gazella, mint a fiatal szarvas. Itt áll már falaink mellett, benéz az ablakon, betekint a rácsokon.
Szerelmesem így szólított meg: Kelj föl, kedvesem, szépségem, jöjj már!
Nézd, vége van a télnek, elmúlt az esőzés, elment.
Megjelentek a virágok a földön, itt az éneklés ideje, gerlebúgás hangzik földünkön.
Érleli első gyümölcsét a fügefa, és a virágzó szőlők illatoznak. Kelj föl, kedvesem, szépségem, jöjj már!
Galambom, a sziklahasadékban, a magas kőszál rejtekében, mutasd meg arcodat, hallasd a hangodat, mert kellemes a hangod, és bájos az arcod!
Fogjátok meg a rókákat, a kölyökrókákat, mert pusztítják szőlőinket, virágzó szőlőinket!
Szerelmesem enyém, és én az övé vagyok, övé, ki a liliomok közt legeltet.
Ha hűs szél támad, és megnyúlnak az árnyak, jöjj vissza, szerelmesem, a hegyszakadékokon át, mint a gazella vagy a fiatal szarvas!
English
español
magyar